2014. december 26., péntek

8kérdés - Lamoppe

Mózes Laura: főállású anyuka, a Lamoppe tervezője, a Sublót blog szerkesztője. Az Otthon magazinban találkoztam vele először és egyből beleszerettem sokoldalú kreációiba. A modern geometrikus formáktól kezdve a 20-as éveket idéző mintákig mindent megtalálunk alkotásai közt.



Hogyan és mikor kezdtél el a varrással foglalkozni?
Két éve kezdtem el varrni a magam örömére. Nagyon hamar a párnákra kezdtem fókuszálni és ez azóta se változott. 


Hogyan alakult át a varrás hobbiból egy jól működő vállalkozássá? Tudatosan építetted a karrierred?

Fél - egy évvel később mertem kivinni az első, eladásra szánt párnákat az egyik művészpiacra. Nagyon pozitív volt a fogadtatás, és ettől vérszemet kapva gyakorlatilag az egész nyarat végigvarrtam - vásároztam. Sajnos a következő (idei) év elég nagy része  költözködéssel - renoválással telt, fél évig egyáltalán nem jutottam varrógép közelébe, ezért karrierépítésről vagy sikeres márkáról egyáltalán nem is beszélhetek. A folyamatosság hiánya nagyon betett. De addig sem volt tudatos, inkább csak annyi, hogy szívesen foglalkoztam a "körítéssel" (logo, arculat, csomagolás...stb.). Januártól nagyot változok ezügyben, most, hogy már minden adott a munkavégzéshez, én is komolyabban és tudatosabban szeretném építeni a Lamoppe-ot

Mit szeretsz a varrásban? Miért pont a varrás köt le?

Nagyon jó korlátokat és lehetőségeket ad, muszáj fegyelmezettnek és pontosnak lenni, viszont rengeteg féle technika vegyíthető, ez pont annyi teret enged a szabadságnak, amennyivel én még tudok dolgozni. A textil különben is maga a csoda. Na meg a szitanyomás :)



 Mi az, ami inspirál? Honnan szerzel inspirációt?
A zenéből, főleg. Meg a környezetemből, legutóbb például egy káposztafej döbbentett meg. Sokszor csak rakosgatom a textileket vagy firkálok. 


Káposztafej ihlette párna

Melyik kollekció áll a legközelebb hozzád, miért?

A Kolorokat szeretem, bár mostanában idegesít a geometrikusságuk, a másik kedvencem a szitanyomott Urban sorozat.



Az Urban kollekció egy darabja

Milyen szempontok alapján készítesz a megrendelőknek egy személyre szabott párnát? Hogyan lesz a megrendelő elképzeléséből egy kész Lamoppe párna?

Mindenképp az ő szempontjaik alapján, megbeszéljük a színeket, témát, majd küldök terveket, anyagmintákat, és aztán kialakul. 


Mitől lesz egy Lamoppe párna, más, mint a többi? Szerinted miben rejlik az egyediséged kulcsa?

Ezt csak más láthatja, én túlságosan benne vagyok. Nem tudom, hogy egyedi-e, vagy másnak fontos-e, csak azt, hogy én vagyok bennük, egyre inkább. Mindig jó jelzés, ha olyat rajzolok vagy varrok, ami szívdobogást okoz, akkor tudom, hogy sikerült, és ez az, amiért csinálom. Máshogy nyilván nem is lehet ilyesmivel foglalkozni, dögunalom lenne.


Nyilván nem mindenkit vesznek fel az Iparművészeti és Képzőművészeti Egyetemekre. Mit tanácsolsz a kezdő magyar tervezőknek, akik előképzettség nélkül szeretnének belevágni egy márka építésébe ?

A megvalósításról szerintem  Andy Warhol mondta meg az egyik tutit:
"It's work, the most important thing is work " 
Csinálni kell azt, ami szeretsz, és akkor jönnek az ötletek meg minden, de a lényeg a folyamatosság, a munka. Lehet, hogy félévig selejt jön, vagy akkor jónak tűnő, de utólag selejt, mindegy.  Szerintem mindenkinél van valami, ami szívügy, azt csinálni kell, és ha vagy olyan szerencsés, és jönnek pozitív és/vagy igazi visszajelzések, amik továbbviszik a dolgot a műhelyből, akár márkává is válhat. Nyilván a facebookon nem árt fenn lenni. :D 


2014. december 1., hétfő

Ajándékok design fanatikusoknak

Advent első vasárnapján már túl vagyunk. Az utcákon megjelennek a karácsonyi világítások, szép lassan a dobozokból is előkerülnek azok a bizonyos díszek, amik rengeteg emléket juttatnak eszünkbe. Személy szerint a kedvenc ünnepem a karácsony. Imádom a karácsonyi felkészülést. Ünnepi hangulatot varázsolni a házba: mézeskalácsházak, illatos gyertyák, forrócsoki.
Na és a tipikus mit vegyek az "évente egyszer látom" nagybácsinak és a "semminek sem tudok örülni" unokahúgnak. 
Nem mindenki szereti a modern, esztétikus dolgokat - vagy nem ebben a letisztult stílusban - de aki igen, azoknak ezekkel az ajándékokkal nem nyúlhattok mellé.




Mindenki imádja az aranyos dolgokat. Főleg, ha az aranyos dolog egy rénszarvas. És mindenki imádja a forró kakaót. Főleg, ha egy fárasztó nap után hazaérünk, odakint pedig jéghideg idő van és a hó is szakad. Ilyenkor vesszük elő a kedvenc bögrénket. Ez a bögre az előbb említett mindkét szerepnek megfelel. Aranyos is, és forró kakaót is jó belőle szürcsölni. Magyar művész grafikájával.




Keress csak rá Instagramon a #plate hashtagre! Ugye mennyi überkirály mintás tányért látsz? Nem véletlenül! Mindenki imádja a vicces/érdekes/különleges ábrákkal díszített tányérokat!





Society6-on rengeteg jó ötletre bukkanhatunk. A pulóvertől kezdve a táskákon és a bögréken át az órákig minden ajándéktárgyat megtalálhatunk.
Ez az oldal abban különbözik a többi online ajándékboltoktól, hogy nemcsak néhány cég termékeit forgalmazza, hanem több ezer tervező alkotását lehet megvásárolni, így a sokszínűség garantált.  Az oldalra ugyanis feltörekvő művészek regisztrálhatnak, akik lehetőséget kapnak arra. hogy bemutassák munkáikat, és ezeket szuvenírekre nyomtatva árulhassák. 
Caleb Troy Reassurance c. grafikájába első látásra beleszerettem. Nagyon intenzív és különleges színvilággal rendelkezik. Sok enteriőrben megállja a helyét, főleg minimál berendezésű helységekben, hófehér fallal.


4. Hanna Pajor telefontok

A fiatal magyar illusztrátor munkáival már találkozhattunk néhány könyvben és étteremben Budapesten. Képei elgondolkoztatók, erősen érzelemre hatók és egyediek. Éppen ezért lehet tökéletes ajándék egy egyedi portréval díszített telefontok. Biztosra veheted, hogy ilyen nem jön veled szembe az utcán!



Józsik...Imádnivaló, különleges és személyre szabott grafikák. 
Kinga figuráiért mindenki odavan! Kreatív, egyedi és a fantasztikus vámpír alakításáról híres Robert Pattinsont is képes aranyos illusztrációként ábrázolni! Szerencsére nemcsak világsztárokat alakít át Józsikká, hanem bárkiből és bármiből (pl. háziállat) megrendelésre Józsikot varázsol.  Mindenki örülne, ha meglepnék egy saját gombszemű alteregóval! 


Egy Józsik naptár is nagyszerű lakáskiegészítő lehet, valószínűleg mindenki unalmasnak találja már a hagyományos fehér naptárat. Kinga rajzai biztosan mosolyt csalnak majd a megajándékozott arcára minden egyes hónapfordulónál!



6. Ékszertartó 

Egy praktikus és nagyon modern ajándék. Sok nő nem tudja hol tárolni a fülbevalóit, ráadásul egy nagyon karakteres és jól mutató darabról beszélünk. Az már csak hab a tortán, hogy a francia greeen-store csak és kizárólag újrahasznosított fából készült árukat forgalmaz, vagyis biztosan szökik az egekbe tőle az ökolábnyomod.








A világ legdögösebb kávés-poharának mondják. Az biztos, hogy baromi jól néz ki, nagyon sokan dicsérik (a funkciónak tökéletesen megfelel), és rengeteg féle közül választhatsz. Kizárólag Ausztráliában gyártják, de nemrég már Magyarországon is hozzá tudsz jutni. Igaz, kicsit kevesebb a választék, mint a legkisebb kontinensen, de ajándéknak így is tökéletes!

Ha tetszett a poszt, likeolj facebookon vagy kövess instagramon. 

www.facebook.com/centainedesign
www.instagram.com/centainedesign





2014. november 27., csütörtök

Pilot





Rajongok a minimalista enteriőrökért. Annak ellenére, hogy a személyiségemhez nem áll közel az egyszerű, néha már rideg formavilág, legtöbbször ebben a stílusban szeretek tervezni. Másik kedvenc irányzatom a skandináv a maga természetközeli hangulatával. Amit viszont ennél a kettőnél is jobban szeretek, az ezek ötvözése. Ilyenkor valami teljesen új dolog születik: a skandináv minimalizmus. A minimál merev vonalait megpuhítja a skandináv naturális varázsa, a skandináv elemek viszont nem keltenek rusztikus hatást:

I'm in love with minimalist enteriors. Although it's not too close to my personality, most times I plan in minimalism. My another favorite is scandinavian with its naturalistic magic. What is better than minimalism and scandinavian? When these are mixed in one interior:




Általában, ha Polyvore-n csinálok egy kollázst. másnap elkészítem egy lakberendező program segítségével. A két verzió azonban rengeteg mindenben különbözik egymástól, szinte csak a helyiség funkciója és a stílus egyezik meg:

Usually, if I make a collage on Polyvore, next day I make the interior with a program. This two version is always different in a lot of things, most times the function of the room and the style is the same:

Kezdetben egy egyszerű minimalista hálót gondoltam el, karácsonyi hangulatban.
In the beginning, i wanted to make a simple minimalist bedroom with christmas decoration.

És ez lett belőle.
And this is the upshot.



Lámpa: Kare
Lamp: Kare



Ha tetszett a bejegyzés likeold a facebook oldalamat is,

If you liked this post, don't forget to like my page on facebook!